
Az életünk során sokszor elfelejtjük azokat az apró pillanatokat, amelyek örökre megváltoztathatják sorsunkat. Yuuki legkorábbi emléke egy hóviharos éjszakáról való, amikoris egy vámpír megtámadta őt... És egy másik pedig megmentette.
Tíz évet ugorva az időben Yuuki a Cross Akadémia igazgatójának örökbefogadott lányaként a fegyelmi bizottság tagja, Kiryuu Zero - Cross igazgató másik fogadott gyermeke - mellett.
Feladatuk az Akadémia Nappali és Éjjeli tagozata közötti konfliktusmentes találkozások fenntartása, ugyanis amíg a Nappali tagozatosok egyszerű emberek, addig az Éjjeli tanulók mind vámpírok! Emellé jön még az a tény is, hogy vezetőjük - a tisztavérű Kuran Kaname - különleges bánásmódban részesíti a lányt. Ezt pedig se a féltékeny diáktársai se az Éjjeli tagozat tagjai, akik hű szolgáik Kaname-nak, nem nézik jó szemmel. Nem is említve Zero-t, aki nem csak szívből gyűlöli a vámpírokat, de gyermekkori vámpírvadász képzésének köszönhetően fel is veszi velük a harcot, főképpen az E-szintre süllyedtekkel, akik elvesztették önmagukat a vér iránti vágyódásukban.
A béke viszont csak látszólagos, s üvegként törhet össze, ha a titkok ládája egyszer kinyílik. Mert mindenkinek van olyan el nem ismert bűne, amit szívesen elrejtene mások elől. Visszaút azonban már nincsen és egyre csak távolibbá válik Cross igazgató álma, hogy a vámpírok és az emberek megtanuljanak egymás mellett élni, boldogan.
IMBd: 7,3 Évadok száma: 1/2
MyAnimeList: 6.87 Részek száma: 13
Értékelés
Elsőként is hadd említsem meg, milyen kellemes meglepetésként ért azon tény, hogy bár ezen anime viszonylag fiatalnak számít 2008-as megjelenésével, de 3 év csúszással számolva 2011-től Magyarországon is vetítésre került, méghozzá magyar nyelven! Ez alapjáraton nem lenne olyan meglepő, hiszen találkozhattunk már hasonló, lefordított szériákkal (ekkortájt még inkább mesefilmeknek voltak besorolva ezek a művek, viszont azt is elismerék, hogy nem teljesen gyerekeknek való, ugyanis a Minimax adó, ahol vetítésre került, este 7-8 körül megváltoztatta nevét Animaxra), viszont azok inkább a nagyközönség által, főként fiúknak készült művek voltak.
De térjünk vissza a Vampire Knight-ra!
A szokványos vámpíros animékhez képest meglepően jó világot építettek fel és ennek megfelelően érdekes történetet is kanyarítottak köré. A kötelező sablonos elemek persze nem hiányozhattak, mint a legerősebb vámpír, akiért főhősnőnk epekedik; a szegény múltú vámpírvadász gyermek, aki a vérszívók miatt vesztette el szüleit, gyűlöli azokat; vagy éppenséggel gyámoltalan főhősnőnk (tulajdonképpen nem is lenne az, ha végre hajlandó lenne megvédeni magát és nem csak akrobatikázni), aki nem tudja eldönteni hova is húz a szíve jobban.
Az első pár rész viszonylag jó tempót diktál azt tekintve, hogy egyszerre kell bemutatnia az aktuális világ felépítését, a karaktereket és a közöttük lévő dinamikát, s még egy kis háttérteret is adni a személyiségük jobb megértése végett. Aztán egy kissé talán lelassul az áramlás, de a sok oda-vissza dobálás a múlt és jelen illetve a szereplők között elfeledteti a tempóváltást. Egyre többet tudunk meg a áttérben folyó eseményekről, politikai összeesküvésekről és úgy általánosságban mindenről. Felszínre bukkannak elsőként bepillantásokként, majd egyre hangsúlyosabb keretek között a titkokkal átitatott bűnök. Nagyrészük persze ezeknek se túlságosan meglepő, de elég jó csomagolásban kapjuk meg őket ahhoz, hogy érdekesek maradjanak. Az anime kiemelkedően építkezik a vámpírok és emberek közötti feszültségek köré, és megkérdőjelezi a béke lehetőségét.
Persze a sok jó mellett, azért volt számos hiányosság, vagy kellőképpen összezavaró, esetlegesen idegesítő momentum is. Példaként említve számomra kiemelkedő szinten elkedvtelenítő volt főhősnőnk IQ-szintje. Ez természetesen nem ezen anime sajátos hibája! Sajnos, észrevételeim szerint, a legtöbb anime, ahol főhősnőnk hasonló, mondhatni szerelmi háromszögbe keveredik akarva- vagy akár akaratlanul, ott a hölgy döntőképtelenségét előszeretettel igazolják úgynevezett "naiv, butuska" természetével. Természetesen ez nem csak a szerelmi háromszöggel foglalkozó sorozatoknál látható meg, hanem gyakorta maga a romantikus központú műveknél is, melyekben nő lenne a fő karakter.
Ezen, és ehhez hasonló kellemetlen kliséktől eltekintve - mert sok animének ez irtó nagy gyengesége - a Vampire Knight egy-két kisebb buktatót, vagy nem a legjobban kidolgozott momentumot figyelmen kívül hagyva, azért elég jól épül fel logikailag. A logika mellett számomra volt még egy meglepően érdekes, sarkalatos pont, mikor értékelésre került az anime. Ez pedig nem volt más, mint hogy azok számára, akik kisebb-nagyobb élvezettel átverekedték magukat az első évadon (Vampire Knight), azok elérkeztek ahhoz a részhez, amikor a készítők ismételten egy, mondhatni "vörös zászlós" elemet is beültettek a sorozatba a társadalom által megítélt normák felülbírálásával, mindezt úgy, hogy az ne kerüljön ellentmondásba a már általuk felépített világ legegyszerűbb és mégis érthető, viszonylag logikus magyarázatával. A spoiler elkerülése végett ezt inkább nem részletezném, de legyen elég annyi, hogy ha valaki emiatt az értékelésnél a mérleg nyelét nem a jó oldalra billenti... senki sem fogja felróni neki.
A karaktereket és a dinamikájukat tekintve a helyzet már nem ilyen derűs.
Ezen a téren nem nagyon van mit fejtegetni, sőt, őszintén megmondva nagyjából azt is kapja a néző, amire számít. A két évad alatt én személy szerint a következőt állapítottam meg: vagy végtelenül egyszerű, elcsépelt és voltaképp unalmas; vagy ennek teljes ellentétje, csavaros és a maga módján meglepő. Ennek oka leginkább az, hogy az anime jó néhány jelenetet kihagy a mangához képest, természetesen nem meglepő módon, mindamellett, hogy az anime vége is viszonylag lezáratlan marad.
Nem fogok hazudni, nem ez lesz életem legjobb animéje, de azért nem is annyira alacsony minőségű, pláne figyelembe véve azon tényt, miszerint az anime a 2008-as szériából származik. Egy nekifutást mindenképpen megérdemel, bár elsőként talán nem ajánlanám.
Nektek hogy tetszett a sorozat?
Ki volt a kedvenc és kit szerettetek volna már az első pillanatban lelőni Bloody Rose-sal?
És a legfontosabb kérdés: ki volt az álompár, akiket mindenképpen összehoztatok volna?
Itt tudsz jobban utána nézni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése